Milyennek ismertem meg a dánokat, legalábbis a dán diákokat itt a népfőiskolán? Sajnos nem mondhatom, hogy bármilyennek, bármennyire is megismertem volna őket. Szó, ami szó, nem igazán engedik magukat megismerni. Amikor időről időre kialakul valami beszélgetés, általában iskolai ügyekre, órákra vagy az ételre korlátozódik, ugyanúgy, mint a félév elején. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy a 60 dán diákból hánynak van baráti kapcsolata külföldi diákkal, bár egykéznyi embert talán össze tudnék szedni. A többi a maga udvarias, mosolygós módján, mert jólneveltségből nincs hiány, zárva marad; nem bántóak, de nem is befogadóak. Mondjuk úgy, kedvesek is meg nem is. Nem tudnám megmondani, hogy előítéleteket táplálnak, vagy csak nem érdeklődnek irántunk, jelentéktelen pontnak látnak a periférián, netalán bizonyos helyzeteket eltérőképp értelmezünk, így emelve kerítést magunk közé, esetleg nyitnának, de nem találják a kaput. A kép minden bizonnyal vegyes.
Amit kívülről látok, a dánok egy nagyon rokonszenves szokása, hogy sokat ölelgetik egymást. Ha visszajönnek egy hazamenős hétvége után, végigölelik egymást üdvözlésképp; sokkal bensőségesebb, mint cuppogtatni az arc mellett. Átölelik egymást reggel, vagy ha összefutnak a folyosón, bármikor készek kifejezni a szeretetüket, még a fiúk is megölelik egymást minden fenntartás nélkül. Úgy viselkednek egymással, mint egy szép nagy család. Ezt a szokást átvesszük mi külföldiek is, a húsvéti szünet után köztünk is ébredezni kezdett az ölelési hajlam; és azok a dánok, akiket egy kezemen meg tudtam számolni az imént, a külföldi barátaikkal is szívesen ölelkeznek.
Nem tudnám megítélni, hogy a dánok szemében mennyire tartozunk a "hőjszkóle családhoz"; persze amikor csoportmunkáról van szó, azonnal ott a helyünk. Alighanem egyénenként változhat, ki mennyire lát minket a körön belül. Időnként előfordul egy-két beszédes megnyilvánulás, hogy el ne felejtsük, hányadán állunk. Például pár hete a szemeszterünk Facebook-csoportjában az egyik dán így kezdett egy posztot: "Kaere Hojskolefamilie [Kedves népfőiskola-család], ONLY FOR DANES, SORRY!", majd alatta dánul a szöveg.
Csütörtök délelőtt az igazgatónő külön összehívta a nemzetközi diákokat egy megbeszélésre, ahol - mily meglepő - az integráció is felmerült. Az iskola tényleg nagyon szívén viseli, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz dánok és külföldiek, és folyamatosan keresik a megoldást, amivel elősegíthetnék az összemelegedést. A dánokkal leginkább az órákon van módunk együtt lenni, viszont a nemzetközi diákoknak hétfőn és kedden külön tartanak órát a dán kultúráról és társadalomról. Az igazgatónő felvetette, mit gondolunk arról, ha a következő félévtől megszüntetnék ezt a hétfő-keddi csoportbontást, és a külföldiek is felvehetnék a dánok főszakjai közül a filmszínészetet, a zenét és a kreatív írást (a fenébe, hogy az irodalomórákról mindig lemaradok), így egész héten egy kupacban lennénk. (Szemet szúrt, hogy a hétfő-keddi főszakok közül fotózást nem tanulhatnak majd külföldiek, pedig egy világklasszis tanít az iskolában; gondolom az ő órája megtelik a dánokkal.) Ezzel az ötlettel abszolút egyetértettünk; bár a mi életünket amúgy sem befolyásolja; az idei félévi integráció veszett fejsze nyele, ezt - alighanem - a tanári kar is belátta. A szegregáció minimalizálása azért lehet üdvös, mert az órákon könnyen kovácsolódik a közeg, pláne, hogy a legtöbb szakon igyekeznek csoportmunkába szervezni a népet - együttműködve omlanak a falak. Igaz, én szeretem a dán kultúra órát, gyakran visznek kirándulni, sokszor filmet nézünk, és ebben a blogban is sok bejegyzést ihlettek a dán kultúra órán hallottak. No meg hétfőn-kedden a külföldi diákok jó közösséggé épültek, ez is valami, még ha nem is feltétlenül kompatibilis a vezetés elképzeléseivel. Nem is tudnék dönteni, hogy Dániáról a dán kultúra órán vagy a dánokkal közös órán tudnék meg többet.
Csütörtök délelőtt az igazgatónő külön összehívta a nemzetközi diákokat egy megbeszélésre, ahol - mily meglepő - az integráció is felmerült. Az iskola tényleg nagyon szívén viseli, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz dánok és külföldiek, és folyamatosan keresik a megoldást, amivel elősegíthetnék az összemelegedést. A dánokkal leginkább az órákon van módunk együtt lenni, viszont a nemzetközi diákoknak hétfőn és kedden külön tartanak órát a dán kultúráról és társadalomról. Az igazgatónő felvetette, mit gondolunk arról, ha a következő félévtől megszüntetnék ezt a hétfő-keddi csoportbontást, és a külföldiek is felvehetnék a dánok főszakjai közül a filmszínészetet, a zenét és a kreatív írást (a fenébe, hogy az irodalomórákról mindig lemaradok), így egész héten egy kupacban lennénk. (Szemet szúrt, hogy a hétfő-keddi főszakok közül fotózást nem tanulhatnak majd külföldiek, pedig egy világklasszis tanít az iskolában; gondolom az ő órája megtelik a dánokkal.) Ezzel az ötlettel abszolút egyetértettünk; bár a mi életünket amúgy sem befolyásolja; az idei félévi integráció veszett fejsze nyele, ezt - alighanem - a tanári kar is belátta. A szegregáció minimalizálása azért lehet üdvös, mert az órákon könnyen kovácsolódik a közeg, pláne, hogy a legtöbb szakon igyekeznek csoportmunkába szervezni a népet - együttműködve omlanak a falak. Igaz, én szeretem a dán kultúra órát, gyakran visznek kirándulni, sokszor filmet nézünk, és ebben a blogban is sok bejegyzést ihlettek a dán kultúra órán hallottak. No meg hétfőn-kedden a külföldi diákok jó közösséggé épültek, ez is valami, még ha nem is feltétlenül kompatibilis a vezetés elképzeléseivel. Nem is tudnék dönteni, hogy Dániáról a dán kultúra órán vagy a dánokkal közös órán tudnék meg többet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése